webmester

Ökumenikus Hitoktatói Konferencia

Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola

2007. október 13.

Isó Dorottya, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye lelkésze

Don Bosco módszerei a mai hitoktatásban

Valamennyi pedagógus, tanító és tanár között talán a hittantanár és a hitoktató van a legnehezebb helyzetben, ha a tanításkörülményeit vesszük figyelembe. Hiszen amíg mindentantárgy, melyet kollégáink oktatnak, kötelezőtantárgynak minősül, addig a mi tantárgyunk, a hittan, az egyházi iskolák kivételével, tanórán kívüli elfoglaltság, iskolai vagy gyülekezeti környezetben megvalósuló tevékenység.

Amíg kollégáink egy-egy sematikus vagy unalmas óra megtartása után sem kell, hogy aggódjanak, lesz-e, aki eljön a következő órára, addig nekünk mindig bizonytalan, hogy hányan lesznek ott a csoportból, vajon eljön-e minden gyerek a foglalkozásra. Amíg kollégáink a tanítás során hivatkozhatnak a tananyag kötelező jellegére, tanításuk feltételeinek biztosításához hivatkozhatnak arra, hogy a tantárgyi értékelés nagyban befolyásolja a továbbtanulási lehetőségeket, addig nekünk ezek az eszközök nem állnak rendelkezésre.

Mi egyedül csak arra alapozhatjuk tevékenységünket, hogy olyan légkört teremtünk óráinkon, melyre szívesen jönnek el a gyermekek, olyan módon építjük fel óráinkat, melyek felkeltik gyermekeink érdeklődését és kíváncsiságát, ugyanakkor pedig a megszokott elemek ismétlődése a biztonság, a második otthonérzetét keltik fel bennük.

Természetesen az ilyen alapokon álló óra minden pedagógus célkitűzése. De mi nem is engedhetünk meg magunknak a megvalósítás során ettől kevesebbet. Ezért számunkra fokozottan fontos, hogy hittan tanári ismereteinket, didaktikai, módszertani repertoárunkat gyarapítsuk, s azok felhasználásával tartsunk olyan hittanórákat, melyen a gyermekek örömmel vesznek részt, aktívan dolgoznak, és alig várják, hogy jöhessenek a következő órára.

Ebben a gyarapodásban segítségünkre lehet minden olyan pedagógus, akinek rendszere a keresztény nevelésre, a hitoktatásra is kiterjed. Ennek jegyében választottam előadásom témájául Don Bosco pedagógiájának, módszereinek bemutatását és az arról való beszámolót, hogy hogyan alkalmaztam mindezeket a hitoktatás során. Mielőtt azonban e két témáról beszélnék, szeretném bemutatni Don Bosco-t magát, kicsoda ő, mit kell tudni róla.

Bízom abban, hogy mondanivalómmal minden hittant tanító társam ismeretének és repertoárjának, sőt pedagógiai személyiségének gazdagodását szolgálhatom!

Kicsoda DonBosco?

Bizonyos vagyok abban, hogy Don Bosco nevét minden római katolikus testvérem ismeri. Rajtuk kívül azonban mi, evangélikusok és reformátusok, elmondhatjuk, hogy egyáltalán nem találkoztunk Don Bosco nevével.

A pedagógiatudománya ugyan megemlékezik róla, minden neveléstörténetben szerepel néhány mondatban élete és munkássága  -  ez azonban még nem ad elegendő ismeretet ahhoz, hogy Don Bosco-t és pedagógiáját megismerjük.

Don Bosco, eredeti nevén Giovanni Bosco, a XIX. századi katolikus népnevelés és szociális gondoskodás legnagyobb alakja.

1815. augusztus 16-ánszületett Itáliában, egy Torino melletti tanyán. A világ, melybe beleszületett, a napóleoni háborúk és a meginduló iparosodás kora. Új társadalmi rétegek alakulnak, növekszik a szegénység, a nincstelenség. A korán félárvává vált Don Bosco is szegényes körülmények között nevelkedett. Egész életére meghatározó hatással volt egy kilencéves kori álma.

Az álomban egy hatalmas udvaron gyermekek játszottak, akik között néhányan rosszalkodtak és káromkodtak. Ő erővel, és ütlegeléssel akarta jobb magatartásra bírni a gyermekeket. De akkor megjelent előtte egy férfi, aki azt mondta neki: „Nem veréssel, hanem szelídséggel teheted őket barátaiddá. Kezdd el tehát azonnal munkádat! Tanítsd meg őket a bűnutálatosságára s az erény szépségére!” Ő azonban megijedt, mert tudta magáról, hogy erre a feladatra alkalmatlan, hiszen soha nem járt iskolába. Faggatni kezdte az ismeretlen férfit, hogy hogyan valósulhat meg az, amit mondott. S a férfi elmondta, hogy lesz majd, aki tanítani fogja, és fel fog tudni készülni erre a szolgálatra. Ezután egy asszony jelent meg neki, s a gyermeksereg eltűnt; helyette pedig vadállatokat látott. Az asszony azt mondta neki: „Ez a te munkaköröd. Itt működj! Légy alázatos, erős és férfias! Az átváltozást, melyet ezeken az állatokon most látsz, csináld később az én fiaimnál!”  A vadállatok erre aszóra szelíd bárányokká váltak.

Iskolába csak 15éves korában kezdett el járni. 26 évesen pedig már pappá szentelik. Ekkor 1841-et írnak. Ebben az évben történt valami, ami szintén meghatározó volt papi és nevelői szolgálata szempontjából. Találkozott egy kisfiúval, Garelli Bertalannal, aki mise előtt betévedt a sekrestyébe, s a sekrestyésministrálásra akarta őt befogni. Mivel a fiú kijelentette, hogy nem tud ministrálni, a sekrestyés megütötte a fiút. Don Bosco rászólt a sekrestyésre és beszélgetésbekezdett a fiúval. Kiderült, hogy az semmit nem tud, sem írni, sem olvasni, sem énekelni …egyes egyedül csak fütyülni tudott. Don Bosco megígértette vele, hogy máskor is eljön és magával hozza társait.

Ezzel kezdődött Don Bosco munkássága. A fiú legközelebb már öt társával együtt jött; később húszan jöttek, majd harmincan, és egyre többen  -  Don Bosco pedig a mise után tanítani kezdte őket, majd együtt játszottak, versenyeztek, énekeltek.

Öt éven keresztülkülönböző templomokban gyűltek össze vasárnapról-vasárnapra. Jó idő esetén a szabadban tartották együttléteiket. A gyermekek száma több százra növekedett.

1846-ban végül is egy városszéli fészert kaptak meg bérleti díj fejében. Ez lett a Valdoccoi Oratórium. A fészer szánalmas állapotban volt, és a környéke is rendezetlen, elhanyagolt, veszélyes környék. Mégis egy hely, amely az övéké lehet.

Kezdetben az Oratóriumban csak nappal voltak fiúk, később azonban már éjszakára is. Évek hosszú sora alatt a „fészer”mellé és köré egyre több épület épült: templom, nappali és esti iskola, műhelyek. Don Bosco mellé munkatársak álltak, akikkel együtt 1859-ben megalapította a Szalézi rendet.

Esténként és éjszakánként Don Bosco könyveket írt, hogy azokból taníthassa gyermekeit. Így készült el egy egyháztörténeti feldolgozás és egy imakönyv is.

A halál 1888. január31-én érte 73 éves korában. Utolsó mondata ez volt:„Tegyünk jót mindenkivel, rosszat senkivel! … Mondjátok meg fiaimnak, hogy várom mindannyiukat a mennyországban!”      

Don Boscopedagógiájának bemutatása

 Szellemisége

 Az álom, melyet Don Bosco 9 éves korában látott, meghatározta pedagógiai gondolkodását. Az álombeli férfi szava  -  nem veréssel, hanem szelídséggel  -, arra vezette, hogy a gyermekek nevelését nem erőszakkal kell végeznie, hanem szeretettel. A férfinak az a mondata pedig, hogy a bűn utálatosságára és az erényszépségére tanítsa a gyermekeket, arra a gondolatra juttatta, hogy a nevelés célja a lelkek meghódítása, azaz kereszténnyé tevése és ily módon erkölcsös életre nevelése.

Papi tanulmányai során ismerkedett meg Néri Szent Fülöp életével, munkásságával, mely szintén nagy hatást gyakorolt nevelői tevékenységére.

Mindazonáltal egyiktanítványa Fascie Bertalan, aki könyvet adott ki Don Bosco nevelési elveiről, hangsúlyozza, hogy Don Bosco nem a „neveléstudomány elméletét kutató tudós, vagy a tanítás tárgykörében, és az iskolaügyben mozgókérdések kutatója volt”, hanem a „nevelés művésze, a nevelés mestere”.

Don Boscot a gyakorlatiasság jellemezte, s tanítványait sem az elmélettel foglalkozó tudósoknak igyekezett nevelni, hanem ügyes nevelőket akart belőlük faragni. Gyakran mondogatta: „Látjátok tehát, hogyan kell csinálni. … Vízbe dobom őket, hadd tanuljanak meg úszni. … Úgy cselekszel majd, ahogyan Don Boscot látod cselekedni!”

A személyes példaadás erejét vallotta, s ezért gyakran állított eszményeket tanítványai elé, akiktől megtanulhatják tanítványai az irányelveket és a gyakorlati szabályokat.

A megelőzőmódszer

Don Bosco pedagógiai rendszerét megelőző módszernek nevezi. „A gyermeknevelésben minden időben két módszert használtak  - vallja  -, a megelőző és a megtorló módszert.” A megtorló módszer az erőszakra épít. Ismerteti a gyermekekkel a szabályokat és az előírásokat, majd azon őrködik, hogy a gyermekek meg ne szegjék azokat. Ha megszegik, büntetést kapnak. A gyermekek e módszer által megfélemlítettek lesznek, s a jót csak félelemből teszik meg, nem meggyőződésből. A megtorlómódszeren alapuló pedagógia a pedagógusból tekintélyt farag, akinek mindig igaza van. Ez azonban azt is jelenti, hogy a pedagógus távolságot tart a gyermekektől.

Don Bosco merőben másképpen látja a nevelés értelmét és eredményességét. A megelőző módszere is abból indul ki, hogy ismerteti a gyermekekkel a szabályokat és előírásokat, elmondja, mi a jó és mi a rossz, de ha a gyermek vét ellenük, akkor a pedagógus a gyermek mellé áll, figyelmezteti, buzdítja és segíti őt a jóra. Így a gyermek nem szégyenül meg, nem lobban haragra a büntetés miatt, érzi, hogy bizalmat kap a nevelőtől, és barátjává lesz a nevelőnek. Ebből következik, hogy a megelőző módszer alapján tevékenykedő nevelő nem akar távolságot tartani a gyermekektől, hanem baráttá kíván lenni.

Don Bosco pedagógiai irányelveit a következők foglalják össze: „A rendszer teljesen két lényeges alkotó elemen, az Értelmen s a Hitvalláson nyugszik. Ezt a két eszközt kell a nevelőnek állandóan alkalmaznia. Ennek a rendszernek a gyakorlása teljesen Szent Pál szavaira támaszkodik. Ez azt mondja: A szeretet kegyes és türelmes, mindent eltűr, de mindent remél, és mindennemű alkalmatlanságot elvisel. Azért a megelőző módszert csak keresztény nevelő alkalmazhatja sikerrel.”  A „Megelőző módszerről szóló tanulmány”-ában pedig így fogalmaz: „Ez az egész rendszer az ésszerűségen, a vallásosságon és a szereteten alapszik.”

Az ésszerűség

Mit jelent  Don Bosco számára az ésszerűség? Azt jelenti, hogy az eszünkre kell hallgatni és nem az indulatainkra. Az ésszerűségre való nevelés módja először is az, hogy minél több időt kell a  nevelőnek együtt töltenie a gyermekekkel. Másodszor az, hogy tudjon együtt nevetni, vigadozni a gyermekekkel, tudjon rájuk mosolyogni. Harmadszor az, hogy beszélgessen a gyermekekkel. „A fiúknak lehetőséget kell adni arra, hogy szabadon fejthessék ki gondolataikat.” - mondja. Ezért: „Hallgassátok meg őket, és engedjétek, hogy sokat beszéljenek.” Ha így történik, akkor a gyermekek bizalommal lesznek nevelőik iránt és a nevelők és gyermekek kölcsönösen gazdagodnak a beszélgetés által. Negyedszer pedig fontosnak tartja, hogy a nevelők segítsenek a gyermekeknek életcéljaik kialakításában, s ne fáradjanak el mindig újrafigyelmeztetni őket arra, hogy hogyan kell élni.

A vallásosság

Mit jelent Don Bosco számára a vallásosság? Először is azt jelenti, hogy az élet minden mozzanatát tudja a nevelő a hit fényében látni és láttatni. Másodszor azt jelenti, hogy imádkozzon a gyermekekért és tanítsa meg őket imádkozni. Harmadszor pedig azt jelenti, hogy biztassák a gyermekeket gyakori megtisztulásra, azaz bűnvallásra és gyónásra.

A szeretet

Mit jelent Don Bosco számára a szeretet? Családias légkört, melyben a nevelő együtt játszik a gyermekekkel, és nemcsak szereti a gyermekeket, de a gyermekek is érzik ezt. „Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel” - mondogatta sokszor. 

A megelőző módszer dokumentuma

1884. május 10-énkeletkezett az a levél, melyet Don Bosco követői a megelőző módszer legfontosabb dokumentumának tekintenek. A levéltulajdonképpen egy álmot ír le, melyben Don Bosco Oratóriumának két régebbi növendéke jelenik meg. Hármójuk beszélgetése adja az álom tartalmát és a megelőző módszerkifejtését. Ez az írás „Római levél” címen íródott be a Don Bosco-i életműbe.

Don Bosco pedagógiájának gyakorlati alkalmazása

Don Bosco pedagógiájának ismertetői törekednek arra, hogy minél több olyan történetről és cselekedetről számoljanak be, melyek Don Bosco nevelői magatartására engednek következtetni. Érthető is ez a törekvés azért, mert ahogyan korábban említettük, ez a pedagógia a példára épít. Így Don Bosco követői ezekkel a példatörténetekkel magát Don Boscot állítják példaként a nevelők elé.

A továbbiakban én is ismertetek néhány jellegzetes Don Bosco-i történetet és cselekedetet annak bemutatására, hogy a megelőző módszerhogyan valósult meg a gyakorlatban.

1.  A beszélgetések: Don Bosco szobája mindig nyitva állt a gyermekek előtt. Soha nem éreztette, hogy zavarná bárki is. Ha egy gyermek bejött hozzá, mindig udvariasan fogadta és kényelmes ülőhellyel kínálta. Ő maga, vagy az íróasztala mögött ülve hallgatta a gyermek beszédét, vagy felállt és körbe-körbe sétálva figyelt. Tabu téma nem volt: bármit meg lehetett kérdezni tőle és bármiről lehetett vele beszélgetni. A beszélgetés végén mindenkit kikísért az ajtóig és barátsággal búcsúzott.

2. A közös játékok: Fontosnak tartotta, hogy a nevelők szeressék azt, ami tetszik a gyermekeknek. Ezért együtt rúgta a labdát a gyermekekkel, versenyre hívta ki őket, vicceket mesélt nekik, bármennyi munkája volt is. 

3. A szeretet ereje: Történet szól arról, hogy egyszer két gyermek azért verekedett össze, mert mindkettő azt állította, hogy Don Bosco őt szereti jobban. Don Bosco pedig ezekkel a szavakkal választotta szét a verekedőket és oldotta fel a feszültséget: „Látjátok a kezemet? Látjátok a hüvelyk és a mutató ujjamat? Szerintetek melyik ujjamat szeretem a kettő közül?” „Mind a kettőt!”- mondták a gyermekek. Titeket is egyformán szeretlek, mert olyanok vagytok a számomra, mint a kezem két ujja.” -hangzott Don Bosco válasza.

4. A lélek tisztasága: Egy alkalommal egy kisfiú nem megfelelően viselkedett, vétett a szabályok ellen. Don Bosco odament hozzá és azt mondta neki:„Ma reggel nem mostad meg az arcodat!” „De megmostam” - mondta a gyermek. „De bizony nem! - erősködött Don Bosco, majd a gyermek fülébe súgott valamit. Ekkor értette meg a gyermek, hogy nem testének, hanem lelkének tisztaságáról beszél Don Bosco, mert nem bánta meg a rosszat, amit elkövetett.

5. A fülbe súgott szó és a cédulák: Don Bosconak szokása volt, hogy egy-egy intelmet a  gyermekek fülébe súg. Vigyázott arra, hogy a gyermeken kívül senki ne hallja meg, amit mond. Ezek az intelmek olykor kérdések voltak, (pl. tudnál-e ültetni egy erényvirágot?) máskor bíztatások, (pl. jobban megtanulhatnád a leckédet) megint máskor kijelentések (pl. Jézus vár rád a templomban).

Ha kevésnek találta a fülbe súgott mondatot, kicsiny cédulát juttatott el a gyermekhez, melyben előre figyelmezteti, hogy mi várhat rá, ha így folytatja az életét. Don Bosco azzal a szándékkal tette ezt, hogy majd amikor felnőnek a gyermekek, vissza lehessen utalni erre a figyelmeztetésre: lám, én megmondtam.

A gyermekeket nem egyszer maga kérte, hogy írják le egy papírra azokat a jócselekedeteket, melyeket felvállalnak teljesítésre. A cédulákat megőrizte, s ha előfordult, hogy felnőttként valamelyik gyermeke rossz útra tért, elküldte neki a vállalt jó cselekedetet.

6. Az apró ajándékok: A gyermekek rokonszenvét gyakran úgy nyerte el, hogy zsebében mindig tartott valami apróságot: cukorkát, golyót stb. Ebből adott az ismeretlen gyermeknek, s a kapcsolat már meg is kezdődött kettejük között.

7. Az esti szó: A lefekvés előtt Don Bosco 2-3 perces kis történettel kívánt jó éjszakát a gyermekeknek.  Felismerte, hogy az este bensőséges hangulatában, milyen nagy ereje lehet egy-egy történetnek.

8. A tanítóknak szóló bíztatások: Arra bíztatta a tanítókat, hogy mindig legyenek együtt a tanulókkal, és jól felkészülve menjenek tanítani. A gyermekek között ne tegyenek különbséget, s ha büntetniük kell, soha ne mások előtt büntessenek. Kéri őket, hogy óvják a gyermekeket rossz könyvek olvasásától, és ünnepek közeledtével mondjanak néhány buzdító szót a gyermekeknek.

Példát mutatottabban, hogy hogyan beszéljenek a gyermekekkel. Megtennéd nekem ezt a szívességet? Akarsz-e nekem segíteni? Nem okozna nehézséget, ha megtennéd nekem ezt és ezt? Így beszélt a gyermekekkel. Kérte őket és nem parancsolt.

Don Bosco módszerének alkalmazása a hitoktatásban

Hogyan érvényesülhet Don Bosco pedagógiája a hitoktatás mai körülményei között (heti egy vagy két hittanóra, azaz együttlét a gyermekekkel), és a hittanóra tanmenethez alkalmazkodó, és hagyományos felépítésű (ének, ima, ismétlés, tanítás, feldolgozás, ima, ének) rendje mellett?

Egy lehetséges alkalmazást szeretnék erre bemutatni, melyet saját magam terveztem és valósítottam meg. Terveimet egy 4-5.osztályosokból álló hittancsoport négy egymást követő órájára építettem fel és próbáltam ki.

Ahhoz, hogy a megelőző módszer, és annak tartalmát kifejező háromf ogalom  - ésszerűség, vallás és szeretet –érvényesüljön az órákon, úgy terveztem meg azokat,

–      hogy én legyek az első a tanteremben, és várjam a gyermekek érkezését;

–      az előző anyagismétlése, az új anyag elmesélése és feldolgozása során érvényesüljön a párbeszéd módszere, vagyis dialógus formájában menjen az óra;

–      szeretetteljes légkör alakuljon ki  a pedagógus baráti magatartása nyomán;

–      vidámság és jókedv töltse el a gyermekeket azáltal, hogy amikor az órára megérkeznek beszélgetek velük az azon a napon történtekről, valamint játékot kezdeményezek velük, és együtt játszunk;

–      a környezetet is barátivá teszem úgy, hogy az asztalokat körben helyezem el;

–      a „megadni, amires züksége van” Don Bosco-i gondolat nyomán megterítem számukra az asztalokat kistányérokkal, szalvétával, poharakkal vagy csészékkel, s teszek ki ropogtatni valót és italt. Megengedem, hogy óra alatt rágcsáljanak és iszogassanak.

–      a négy hittanóra mindegyikén legyen egy kis 'Don Bosco-s' meglepetés a gyermekek számára;

–      ez a négy különböző meglepetés egymásra épüljön és vallásos tartalmat fejezzen ki.

A négy meglepetést a következő módon terveztem el:

–      Don Bosco mindig tartott a zsebében kis cukorkákat, hogy adjon belőle a gyermekeknek, s így kapcsolatot tudjon kiépíteni velük. Ezért az első alkalmon egy táskába csokoládékat és cukrokat tettem, melyből a gyermekek húzhattak. A véletlenre lett bízva, hogy ki, mit kap „teste táplálására”!

–      Don Bosco esti szóval búcsúzott tanítványaitól, melyek során erkölcsi történeteket mondott gyermekeinek. Ezért a második alkalomra én is egy erkölcsi történet felolvasását terveztem, melyet azután odaadtam mindegyiküknek. Minden gyermek ugyanazt a történetet kapta! A történet így hangzott: Iskolás koromban gyakran fáradtan ébredtem reggel. Megtörtént, hogy amikor édesanyám fölébresztett, azt mondtam magamban: No, még egy percig fekszem.

El is aludtam tüstént és már csak álmomban keltem föl, mosakodtam, reggeliztem és indultam az iskolába.  -  Anyámnak úgy kellett másodszor is fölébresztenie.

Ugyanígy járhatunk akkor is, amikor Isten adja tudtunkra akaratát. Tudjuk, mit akar Isten, mert halljuk a szavát, csak éppen nem fogadunk szót! Ezért olvassuk a Bibliában: „az igének pedig megtartói legyetek, necsak hallgatói! (Jakab 1,22) Jó dolog ugyanis Isten igéjét hallgatni, de ez mit sem ér, ha nem tesszük meg, amit Isten mond.

Egy királynak háromfia volt. Nevük ez volt: „Gondold-meg”; „Mondd-meg”; és Tedd-meg”! A király elutazott hazulról és meghagyta a hercegeknek, hogy távolléte ideje alatt építsenek neki egy várat. „Gondold-meg” elmerült gondolataiban annyira, hogy egy kapavágást sem végzett. „Mondd-meg” széltében-hosszában beszélt arról, milyen szép lesz az a vár. „Tedd-meg” fogta a terveket, neki fogott a munkának és a vár hamar föl is épült. Ő lett apja után a király.

E különös nevek melyike illik rád? Ismered Isten akaratát. Hallottad szavát. Nef eledd, ez nem elég! Tedd is meg!

(Forrás: Einar Lyngar: A gyermekek áhítatkönyve: Fogadj szót! Lohses Forlag, Fredericia 1975.)

–      Don Bosconak szokása volt, hogy újévre egy-egy személyes levelet, intést, buzdítást írt tanítványainak. Ezért a harmadik alkalomra én is néhány személyes mondatot írtam gyermekeimnek, melyet átadtam nekik és mindenki magában olvashatott el. Személyre szóló mondatok ezek! Ízelítőül néhány levelet bemutatok: 

Isten teremtett téged okosnak, talpraesettnek. Nekiköszönheted azt is, hogy fáradhatatlan vagy a munkában, és hogy szinte mindig tudsz lelkesedni! Ne feledd: Isten nem csak Teremtőd, de Gondviselőd és Megváltód is! Mindig számíthatsz rá! Nem csak gyermekkorodban, de majd felnőttként is! 

Csendes vagy, szelíd és okos. Krisztus munkája ez benned. Ne félj, és ne tartsd magad kevesebbnek a többi gyermeknél, a felnőtteknél, mert így tetszel Istennek, így van szüksége Jézusnak rád!

Lendületességed, őszinteséged, bátor viselkedésed bámulatra méltó. Őrizd meg ezeket a tulajdonságaidat felnőtt korodra is -s azt kívánom, hogy Isten segítsen meg abban, hogy e tulajdonságok ne csak a természetedben, hanem a hitedben is megmaradjanak egész életedben!

Egy csodálatos belsőderű árad belőled. Ezt már hitnek nevezhetjük. Legyen áldott az Isten, hogy téged így magához vezetett; és adja meg, hogy e belső derű egész életeden át elkísérjen!

Don Bosco gyakran idézte a Szentírást, és tanította gyermekeit Isten igéjére. Ezért negyedik alkalommal minden gyermeknek egy bibliai igét választottam, melyet igés lapon megkaptak, Istentől jövő„lelki táplálékként”! Többek között ezek azi gék szerepeltek:

Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti. (Zsolt 37,5)

De aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. (Mt 24,13)

Igéd vidámságot szerzett nekem és szívbéli örömöt. (Jer 15,16)

Aki hozzám jön, semmiképpen ki nem vetem. (Jn 6,37)

Don Bosco módszerének alkalmazása sok értékes tapasztalatot eredményezett.

 Hittanosaim kinyilvánították azon véleményüket, hogy sokkal jobbkörben ülve tanulni, mint egymás háta mögött. Azt is megmondták, hogy miért: azért, mert látják egymást, jobban tudnak kapcsolatokat létesíteni egymással, nincs semmiféle alá- fölérendeltség. Az iskolai tanórákhoz képest pedig változatos.

A gyermekek szívesen vették a megterített asztalokat, s látható volt, hogy ez hozzájárult az órák barátságos, jókedvűhangulatához.

Valamennyien egyetértettek abban, hogy jobb, ha a hitoktató fogadja a gyermekeket, mintha a gyermekeknek kell várniuk tanárukra. Don Bosco ezen módszere tehát tökéletesen alkalmazható ma is!

Minden gyermek igazolta, hogy az órát megelőző játék segített neki ráhangolódni az órára, s  ily módon a játék meghatározta az óra hangulatát és a gyermekek munkakedvét.

Örültek annak, hogy együtt játszottam velük. Don Bosconak igaza van: baráti, személyes kapcsolatra van szükség hitoktató és hittanos között!

A meglepetések értékelése fontos tanulságokat nyújtott. Az általa mérték sorrendben felállított „meglepetések” - 1. Istenigéje; 2. lelkipásztori szó; 3. történet; 4. édesség– egészen más sorrendekben kerültek felsorolásra a gyermekeknél. Többen Isten igéjét jelölték a legértékesebbnek,  de volt aki a lelkipásztori szót tartotta annak (bizonyára számára nagyon fontos a kapcsolat a hitoktatóval), de olyan is akadt, aki a történetet jelölte meg első helyen. Viszont senki nem tartotta az édességet a legfontosabbnak!

Azt is megtudtam hittanosaimtól, hogy úgy a személyre szóló mondatok, mint a személyre szóló igék éreztették a gyermekekkel, hogy valami jót kapnak. Jóllehet nem tudják teljes értékében látni ezek jelentőségét. Így azonban igazolódik Don Bosco gyakorlata: ha megőrzik ezeket a mondatokat és igéket, akkor eljöhet egy nap az életükben, amikor megértik annak tartalmát.

Don Bosco pedagógiája tehát sikert aratott hittanosaim körében!

Az órákon résztvevő hitoktató társam is hasonló véleményt fogalmazott meg. Hatékony és ösztönző módszernek tartja a megelőző módszert, mivel oldja a feszültséget, kreativitásra és aktivitásra késztet. Alkalmasnak tartja Don Bosco módszerét a hittanórákon való használatra!

Don Bosco pedagógiája tehát sikert aratott munkatársam esetében is!

Saját tapasztalataimat pedig így összegezhetem:

Don Bosco kora óta a pedagógiában sok minden megváltozott: másképp tekintünk a gyermekre, de a pedagógus szerepét is másként látjuk. A mai pedagógiai gondolkodás sokkal közelebb áll Don Bosco gondolkodásához, mint a XIX. századi pedagógiához. Igaz ez a hitoktatásra is! Ezért ma már a hittanórák nem vasfegyelemben és szigorúan számon kérő stílusban zajlanak (remélhetőleg), hanem baráti, közvetlen módon.

Emiatt Don Bosco módszere nem átható erejű, ugyanakkor számtalan ötletet, tapasztalatot ad át a pedagógusnak, mellyel még érdekesebbé, még színesebbé, még vidámabbá teheti az órákat.

Mindemellett pedig túlmutat egy-egy órán. Felépít egy hidat a gyermek jelene és jövője között az esti szóval, melyet én az erkölcsi történetben adaptáltam, a lelkipásztori szóval és a bibliai igékkel. Erre pedig valamennyi hitoktatónak törekednie kell, hiszen így remélhetjük, hogy gyermekeink kereszténnyé növekednek és aktív tagjai lesznek egy gyülekezetközösségének!

A kísérleti órák befejeztével folytattam és folytatom hittanóráimat ebben a csoportban.

Az órák visszatértek a régi „kerékvágásba”, de nem egészen! Azóta gyakran előfordul, hogy várom őket. Előfordul, hogy játszunk az óra előtt, vagy a gyermekek önállóan elkezdenek játszani. S minden alkalommal meghallgatom a gyermekek véleményét, s alkalmazzuk a párbeszédes módszert. Don Bosco pedagógiája áthatott bennünket!

Végül azoknak, akik bővebben szeretnének megismerkedni Don Bosco életével és munkásságával a teljesség igénye nélkül ajánlok néhány írást:

1.     Fascie, Bertalan (1991): Don Bosco nevelési módszeréről – források és magyarázatok

2.     Nem elég szeretni őket - Bosco Szent János 1884-ben írt levele, előszót írta: Enzo Bianco (1993) Kézirat gyanánt

3.     Lemoyne János S.S. (1929):Boldog Bosco János élete I. kötet

4.     Lemoyne János S.S. (1934):Bosco Szent János élete II. kötet

Evangélikus lelkészként egy római katolikus papról szólni ökumenikus fórum keretében  - talán szokatlan próbálkozás. De Don Bosco nem lett ezáltal evangélikus, és én sem váltam római katolikussá. Csak bebizonyosodott, hogy korokon és felekezeteken átívelő küldetésünk - Krisztushoz vezetni a ránk bízott gyermekeket - összekapcsol bennünket! A közös küldetés miatt pedig meg kell fognunk egymás kezét, hogy segíteni, támogatni, tanácsolni tudjuk egymást.   És Urunk, akitől a küldő parancsot kaptuk, bizonyos, hogy örömmel tekint le ránk és megáldja, felkészüléseinket, tanításainkat, óráinkat mind a római katolikus, mind az evangélikus, mind a református hittanórákon!