Tájékoztató az Egyházmegyei Hitoktatásról

Annak idején, mikor Jézus utolsó szavait intézte tanítványaihoz, mennybemenetelekor, ezt mondta az emberekre vonatkozóan: „...tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek...” /Mt 28,20/

Aki már próbálta, bármilyen vonatkozásban is, a „megtartást” alakítani, tudja, hogy nem kis feladat. És nem kis feladat ez a hit vonatkozásában sem: segíteni a hitre-jutást, segíteni a hitben-járást. II. János Pál pápánk a hitoktatás feladatát ebben határozta meg. Nem elég egyféle racionális belátása Isten létének. Nem elég a jézusi tanítás megismerése, elfogadása. Még az sem elég, ha lelkesedni tudunk mindezért. Az kell, hogy ennek megfelelően alakítom életem. Elérni az ember legmélyét, amely aztán a jellemen keresztül a magatartásban, viselkedésben aktualizálódik.  És lehet bármilyen külső körülmény, üldözhetik vagy segíthetik az Egyházat, a feladatunk ennyi: segíteni a hitre-jutást, segíteni a hitben-járást. Fogalmazhatom így is: segíteni Jézus megismerését, a mellette való döntést és kitartást. Nálunk ötven év keményebb-puhább egyházellenes diktatúrája után immár tizenöt év telt el a rendszerváltás utáni nagy szabadságban, demokráciában. Ebben a külső körülményben kell teljesítenünk a jézusi parancsot a „megtartás” alakítására. És kiderült, hogy nem is olyan könnyű. Most a „demokráciában, a szabadságban” sem. Merthogy demokrácia és szabadság is csak ott van, ahol az emberek döntéseikhez igaz és elegendő ismeretekkel rendelkeznek, és nem a butaság, tájékozatlanság, esetleg félretájékoztatás rabjai. Kiderült, hogy hitünk, vallásosságunk  feltétele a személyes döntésünk, és nem a külső engedély. És mikor megszűnt a diktatúra, az emberek nem lettek automatikusan vallásgyakorlók. És mikor megszűnt a diktatúra, derült ki, hogy az emberek alapvetően hívők, de hajlamosak a maguk módján vallásosságra, és ez párosulva a tudatlansággal nem kedvez a kereszténységnek.

Ezek az általánosnak tűnő megállapítások után nézzük, mit is jelent ez a külső körülmény hitoktatásunk vonatkozásában, ma.

    A mai szülők általában nem, de már a nagyszülők közül sem mindenki részesült hitoktatásban. A népegyház vallásgyakorlati formái, amik az elmúlt diktatúrában csak titokban vagy kényszeredetten élhettek, most elérhető közelségbe kerültek. A keresztelés, elsőáldozás, bérmálás, mint a vallásosságot jelentő események, felbukkannak tudatukban, de többnyire mint célok, és nem a keresztény élet eszközeiként, állomásaiként. Él bennük valamiféle vágy az igazabb értékekre, de  ebben majdnem inkább a jelen élet iránti elégedetlenség fogalmazódik meg. Minél olcsóbban, könnyebben megszerezhető megoldást várnak a hittől, vallástól, Egyháztól. Valahogy a megvásárolható szintjére próbálják lehúzni az Egyház természetfölötti értékeit. Gyümölcsöket szeretnének, a kifejlődést, beérést átugorva. Nemegyszer azt hangoztatják, ha elvárásokkal, feltételekkel találkoznak, hogy örüljön inkább az Egyház, hogy itt vagyunk...

Ebben a helyzetben kell megtalálnunk a hitre-jutásra segítés útját, a hitben vezetés útját, azaz a jó hitoktatást.

 Ha a hitoktatásról beszélünk, akkor a következőket kell megnéznünk:

1.    Kik és miért járnak hittanra?

2.    Kik és hogyan tanítanak?

3.    Mi a hittananyag, mi lehet a követelmény?

4.    Milyen körülmények között – hol tanítunk?

5.    Hitoktatásunk egyházmegyei felépítése

6.    Rendszeres „cselekvési programunk” egy év folyamán

1. Kik és miért járnak hittanra?

    A hitoktatás minden életkorra kiterjedő feladata az Egyháznak. A leghatékonyabb és legfontosabb a felnőtt kori hitoktatás, ugyanakkor a legkönnyebben megszervezhető a gyermekkorban. Mivel az erkölcsi nevelésben betöltött szerepe miatt az állam anyagilag is támogatja a hitoktatást a közoktatásban, ez megint csak az iskoláskorra helyezi a hangsúlyt. Mindezek következtében a hitoktatásnak ez a része a szervezettebb, de nem felejthetjük II. János Pál figyelmeztetését: a kiteljesedett és megvalósítandó forma a felnőtt kori hitoktatás.

Hívő keresztény ember számára az otthon megkezdett vallásos nevelés fontos része, segítője a hitoktatás. Gyermekük megkeresztelésekor azt vállalták: úgy nevelik gyermeküket, hogy Istent megismerje, megszeresse és tanítása szerint éljen. Ezt a nevelőmunkát akarja segíteni az Egyház, amikor a gyermek életkorának megfelelően megfogalmazott ismeretanyagot és gyakorlóteret ad a hittan tanítása kapcsán. Hogy növekedhessenek „korban, bölcsességben és kedvességben Isten és az emberek előtt”. A fentiekből következik, hogy a hitoktatás során a szentségekre való felkészítésen túl a gyermekek magatartás sőt jellemformálására nyílik lehetőség.

Sok szülő azért kéri gyermeke számára a hitoktatást – bár ő maga nem hisz Istenben vagy legalábbis nem él gyakorló keresztény életet -, mert azokat az erkölcsi normákat, magatartási szabályokat jónak tartja, amit Egyházunk tanít, és szeretné, ha gyermeke így élne vagy legalábbis megismerné ezt.

Vannak, akik azért kérik gyermekük számára a hitoktatást, mert felismerték: az általános műveltséghez hozzátartozik mindaz, amit ott kap a gyermek. A Szentírás/Biblia értéke, Jézus Krisztus léte, az Egyház élete, történelme olyan nyilvánvaló tények, amelyekről nem tudni – komoly hiányosság. Azt nagyon sokan jól látják, hogy az iskolai tantárgyak keretében hallani mindezekről nem elég. Egy kicsit nehezíti ugyan a hitre nevelés munkáját ez a pusztán intellektuális érdeklődés, de elfogadjuk az ilyen jelentkezőket is.

Óvodás korban egyre több helyen igénylik a hitoktatást, és fokozatosan bővül is az óvodás hittan. Egyes helyeken arra próbálják felhívni a szülők figyelmét a lelkipásztorok, hogy nem a családi nevelés helyett, hanem mellette hatékony ez a kicsi korban megkezdett hittan.

Általános iskolában szinte mindenütt van hittan. Van olyan hely, hogy az egy plébániához tartozó két iskolában összevontan van a hittanóra, ahogyan a hitoktatónak és a hittanosnak is megfelelőbb. Van hely, ahol az „iskolai hittant” a jobb körülmény miatt a Plébánián tartják meg.

Középiskolás korosztálynál is van érdeklődés, de lényegesen kisebb a hittanosok-hittancsoportok száma.   Ebben nagy szerepet játszik a motivációs hiány /kibérmálkozott /,  a valóban nagy  tanulási terhelés és a bejárás-kollégiumi életmód. 

 Kik és hogyan tanítanak?

    Mára már szinte mindenütt képzett hitoktató tanít, ami annyit jelent, hogy legalább hitoktatói tanfolyama megvan a civil hitoktatónak is. Egyre több a fiatal, Hittudományi Főiskolát végzett hitoktatónk. Az atyák szívesen átadják az alkalmas civileknek a hitoktatói feladatot, bár teljesen nem vonultak félre. A legtöbb helyen az a gyakorlat, hogy az atya szervezi, megbeszélésekkel – néha óralátogatásokkal – segíti a civil hitoktatók munkáját.

 A hitoktatók a Főegyházmegye alkalmazásában állnak, és szerény, de tisztes díjazásban részesülnek. Nagylelkűségre, és sok önkéntes munkára van szükség részükről.

 Mi a hittananyag, mi lehet a követelmény?

Évfolyamonként más-más anyag, melyet az ismeret és gyakorlat egységében igyekszünk feldolgozni. Nincs egységes tankönyv-sorozat az egyházmegyében, a plébánosok felelőssége dönteni, miből tanítanak. / Talán hamarosan lesz országos ajánlás!/ Sokszor a megvásárolhatóság a szempont. Ma már minden hittankönyvben szerepel kérdés-feleletként a hittanos követelmény évfolyamra lebontott része. Ez segíti a viszonylag egységes követelményszintet. Évenként egyházmegyei hittanverseny rendezünk, amelynek szintén egyik célja ez: jelezze a téma fontosságát, hangsúlyait. Egyben a hittanversennyel, a kérdéskultúra fejlesztése által, „módszertani képzést” nyújtunk a hitoktatóknak, miközben az egész évi munkát átfogó motivációs lehetőséget is kézbe adunk. A csapatversennyel a közösség formálását szeretnénk segíteni. A kerületi szintű első forduló sikere a kerületi találkozót-együtt dolgozást teszi szükségessé. Az egyházmegyei második fordulón való részvétel a „mennyien vagyunk!” élményét adja. A verseny anyagát elméleti és gyakorlati témájú kérdésekkel dolgozzuk fel. „ Tudni – tenni – érezni” - három részből áll a verseny. Még rajz és vallomáspályázat ad lehetőséget a téma gyakorlati feldolgozására egyénileg is. Közel négyszázan vettek részt az elméleti versenyben 2005-ben, majdnem háromszázan rajzoltak és 27 vallomást adtak be. A díjkiosztó hittanos találkozón pedig hat-hétszáz hittanos a kísérőivel örülhetett a vidám, egyházhoz-tartozást erősítő együttlétnek.

A követelmények vonatkozásában nemegyszer vita bontakozik ki még hitoktatók körében is: követelhetünk-e, mit és hogyan? Hogy ne elriasszuk, hanem megtartsuk, sőt „csalogassuk” hittanosainkat! Ismeretanyagunknál: a feleltetés nem népszerű, ugyanakkor kellene az egyértelmű visszajelzés az elvárások teljesítésére vonatkozóan. /A hittanverseny kérdéseinek órákon történő felhasználása többeknél bevált!/ Vallásgyakorlásnál felvetődik: „Elvárható-e a rendszeres szentmise a szentségkiszolgáltatáshoz, amikor a szülők nem segítenek kellőképpen? Akkor alig lehet valaki elsőáldozó, bérmálkozó!”

Fontos látnunk, hogy nem statisztikára dolgozunk. Ha szülők nem segítenek, akkor is ki kell várnunk a hittanosok egyéni érettségét. Lehet, hogy később következik be, mint ahol a család segít, de ekkor lesz értékelhető az a kincs, az a kegyelem, amelyet a szentség ad. Lehet, hogy kevesebb elsőáldozónk lesz. Lehet, hogy megoldandó problémaként fog jelentkezni a különböző igényű-hátterű hittanosokkal való foglalkozás. Lehet, hogy az iskolai hittan mellett a plébániai hittan is nagyobb hangsúlyt fog kapni. Lehet, mégis fel kell vállalnunk.

Egy biztos: A hitoktató elvárása, helyeslése iránymutató és alakító tényező még akkor is, ha nem jár közvetlen magatartásformálással. Akkor is, ha teljesíteni nem tudják. Ezért nagyon fontos, hogy szeretettel, de határozottan fogalmazzuk meg a követelményeket és segítsük teljesítésüket. Ne elküldjünk, hanem újra és újra segítsük a nem-teljesítőket. Az Egyház évezredes tapasztalata, hogy nem az engedmények, hanem az igényes követelmények tartották meg az Egyházban a híveket.

 Milyen körülmények között, hol tanítunk?

Amikor hitoktatásról beszélünk, akkor iskolai és plébániai hittant értünk alatta. Az iskolai hittan ismeret-átadás hangsúlyú, a plébániai a közösségbe kapcsoló. Mindkettő fontos a kereszténységünk alakulásában. Jelenleg az iskolai hittannak bizonyos szempontból /hely, idő, munkafegyelem/ optimális megvalósulása az egyházi iskolák hittanja. Ugyanakkor egyházmegyénk hitoktatására általánosságban inkább az önkormányzati iskolák hittanja-légköre a jellemzőbb.

 1. Egyházi iskolák hitoktatása

    Ez  azt jelenti, hogy az iskolába jelentkezéssel a tanuló vállalja a kötelező heti két hittanórát, ami az órarendbe van beépítve. A hittanos magatartása, hittanos munkája-tudása az iskolai bizonyítványban értékelve, vezetve van, ugyanígy a mulasztás is. Elsősorban az ismeretátadás a fontos. Nem a hitet osztályozzák, hanem az ismeretet. A hit és vallásgyakorlás egy bizonyos mértékig, illetve bizonyos esetekben elválasztódik az ismerettől. Fontos, hogy az egyházi iskolák tanulói is élő kapcsolatban legyenek az Egyházzal a helyi plébániai közösségen keresztül. A római és hazai dokumentumok is ezt szorgalmazzák, de sajnos, még nincs minden rendben e területen. A hitoktató egyházi iskolákban tagja a tantestületnek.

2.    Iskolai hittan – az önkormányzati vagy alapítványi iskolák hittanja:

    Itt fakultatív a hittanóra, azaz: szülői kérésre járhat a gyermek hittanra. A hittanórák  többnyire a tanítási óráktól elválasztva vannak, esetleg közvetlen órák után, és inkább csak egy hittanórát tudunk megtartani idő és helyhiány miatt. Sok helyen, főleg a kicsinyeknél nehézség, hogy míg ők hittanoznak, nem-hittanos társaik ebédelnek, vagy az udvaron játszanak. A nagyobbaknál a szakkörök, különórák, edzések nehezítik a hitoktatásban való részvételt. A védett idő többnyire óhaj. /Vannak helyek, ahol a második hittanórát a Plébánián próbálják megtartani, a nyugodtabb körülmény miatt – de ez iskolai hittannak számít. Mivel ez zömében hétvégére esik, a családi program jelent komoly akadályt./ Az iskolákkal esetenként különböző a kapcsolat, de a tantestületnek nem tagja a hitoktató, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem ismerik el pedagógusnak őket. Az iskolai munkába nem számít bele a hitoktatás, a gyermekek tanulmányi és magatartási értékelését külön hittanos bizonyítványba vezetjük. Egyházmegyei zsinati rendelkezés 1996 óta, hogy ilyen bizonyítvány legyen.

 Ezt az iskolai hittant, mint más fakultatív órát, anyagilag támogatja az állam.

 3.    Plébániai hittan

Ez az iskolai hittan mellett, annak kiegészítésére szolgáló alkalom. Nem az ismeret átadás elsősorban a célja, hanem a közösségbe vezetés, közösségszervezés. Az egyházközségeknek nagyon fontos feladata lenne, hogy ez alkalmak felhasználásával az esetleg különböző iskolákban tanuló gyermekeket egy közösségbe fogja. Jelenleg még nem élünk e lehetőséggel általában, és nehezíti is a plébániai hittan felvirágzását, hogy erre anyagi támogatást nem kapunk. Ma még ott tartunk, hogy a plébániai hittan fogalom a plébánián megtartott iskolai hittant jelenti. Mégis fontosnak tartom hangsúlyozni már itt az elején, hogy létezik egy kiaknázásra szoruló, nagyon fontos közösségépítő alkalmunk.

A negatív külső körülmények nem teszik lehetetlenné, csak nehezítik a hittanra-járást. És azoknál a gyermekeknél, ahol a szülők érdeklődnek a hitoktatás iránt, segítik gyermekeiket, hogy ne puszta ismeret maradjon az ott hallott anyag, hanem beépüljön életükbe – azoknál a gyermekeknél, ahol kísérik a szülők őket, segítenek feladataik teljesítésében – nos, ott valóban be tudja tölteni fontos szerepét a hitoktatás. Ahol a szülői érdeklődés, támogatás hiányzik, ott sokkal kisebb az eredmény is. Ne felejtsük el, hogy gyermekeink értékrendje elsősorban szüleitől függ. És ma, amikor annyi lehetőség, hatás, befolyás közül lehet választani – és kell választani, ha nem akarunk csak sodródni – ma különösen fontos annak eldöntése, hogy alapvető erkölcsi tényező vagy sokadik különóra a hittan.  Hittanra mindenki járhat, aki ezt kéri. A hittanra-járásról bizonyítványt is adunk. De igazi segítség az erkölcs alakulásában, a jellemnevelésben csak akkor lesz, ha nem egy hittanóra lesz csupán, hanem szempont, segítség az élet alakításához. Ehhez kell a szülők együttműködése: elvárása és támogatása a továbbiakban is.

 Hitoktatásunk egyházmegyei felépítése

    A hitoktatásért a püspök, a mi esetünkben dr. Márfi Gyula érsek atya a felelős. Őt segíti döntéseiben a Hitoktatási Bizottság. A Hitoktatási Bizottság választott pap és civil hitoktatóból, hivatalból tagokból és felkért segítőkből áll. A 2005.évi  Főegyházmegyei Névtár alapján:

Elnök: Vasáros József

Hivatalból tag: Varga István dr. a Hittudományi Főiskola rektora

                           Léber Mihály dr. A HF katekétikai felelőse

                           Bohus Péter dr., főegyházmegyei főzeneigazgató

 Választott tagok     pap                            civil

Veszprémi kerület:     Tóth Gyula                Csizmazia Szilveszterné

Várpalotai kerület:     Ajtós József              Eszes Zoltán

Pápai kerület:           Bali Tibor                  Holczinger Koppány Péter

Zirci kerület:            Németh József           Horváth Annamária

Sümegi kerület:       Bakos Frigyes            Reiter István

Tapolcai kerület:     Fódi Ákos                  Varga Gábor

Keszthelyi kerület:  Kovács János              Paulics Piroska

Zalaszentgróti kerület: Kovács Sándor        Kéner Katalin

 Egyházi iskolák részéről: Csák Enikő, Dékányné Márta Ágnes, Horváth Nikolett, + Molnár Edit, Nádasi Edit, Sipos László,

 Felkért segítők

hittanos-találkozó: Szijártó László – pápai káplán

ministráns-találkozó: Tál Zoltán – spirituális

hittanverseny: Antal Ilona

Lelkigyakorlat: Salgó Ferenc – Pápa Szent Anna plébánosa

 A Hitoktatási Bizottság az összes hitoktató munkáját szeretné segíteni a Konzultációs Iroda beindításával, működtetésével. Már az 1996-os veszprémi Zsinat rendelkezése értelmében létre kell hozni az „eszköztárat, mely egyben tanácsadó hely”. Úgy látszik, a Zsinat 10 éves évfordulójára beindulhat.

 Rendszeres cselekvési programok az év folyamán

Az elmúlt évben az Eukarisztia fényében  a közösség szolgálatában rejtőző örömre próbáltunk figyelni. Egyházmegyei rendezvényeink is ennek az együtt-dolgozásnak alkalmai voltak.

Ministránstalálkozó Tál Zoltán atya szervezésében, a Szemináriumban, a kispapok közreműködésével volt. NYÍLT NAP a neve, ami egy kicsit utal arra, hogy ministránsaink betekinthetnek a kispapok életébe. Jó hangulatú együttlét volt. Újaknak és régieknek egyaránt érdekes programot sikerült szervezni. Nagy hatással volt a gyerekekre a kispapok felkészültsége, technikai ügyessége, tájékozottsága. A ministránsok azt mesélték nagy lelkesen, hogy a kispapok is ministrálással kezdték.

A Hittanostalálkozó Pápán, Szijártó László atya szervezésében szintén nagy létszámú gyermeksereget mozgatott meg, kísérőikkel együtt. Délelőtt a templomi program: reggeli ima – elmélkedés – szentmise – eredményhirdetés. Utána ebéd a szabadban majd több lehetőség közül választhattunk. Sport: kosárlabda a Katolikus Iskola udvarán és foci a Ferences kertben. Papi és hittanos csapat mérte össze erejét a fociban, majd hittanosok egymás ellen is focizhattak. Nem mindennapi élmény volt játszani és szurkolni, mikor az Érsek atya ott focizott a papi csapatban! A néptánc és a kézműves szobák szintén érdekes alkalmak voltak. Szép élményekkel gazdagon térhetett mindenki haza.

A táborozásokat az utóbbi években inkább egyházközségi szinten szervezzük. Egyházmegyei próbálkozás minisztráns-vonalon volt, ami jól sikerült.

 Az Eukarisztia évének csodálatos üzenete: Jézus bennünk, köztünk, általunk akar élni, szeretni. Ezáltal közösséget hoz létre. És kereszténységünk fontos vonása a közösség szolgálata – amit nem a templomban és a hittanórákon kell csak gyakorolnunk, hanem a világban mindenütt és mindig. Felvállaljuk, hogy hittanóráink a mindennapi életünk „értelmezési-szervezési alkalmai” csupán, hogy templomi szertartásaink az élethez való „lelki töltekezés alkalmai”, és nem csak ez a kereszténység. Nem egy-egy kampány idején élünk „közéletet”, hanem folyamatosan hangot kell adnunk a keresztény értékeknek. Családunkban, egyházközségünkben megszervezzük azt a rendet, aminek a feladatvállalás, a szolgálat az alapja, és ami minta lehet a világi közösségekben is. Nem engedjük, hogy kedvünket szegje, hogy nem ez a szélirány. Nem engedjük, hogy kedvünket szegje, ha nem látszik azonnal az eredmény. Vállaljuk a jézusi sorsot hitoktatóként: „ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz”  /Jn12,24/ ha életünkkel tanítunk, tudjuk teljesíteni a jézusi parancsot: „tegyétek tanítványommá mind a  népeke és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek”  /Mt 28,19-20/